Jégkirálynő free porn video

This is a FigCaption - special HTML5 tag for Image (like short description, you can remove it)
Talált történet
Sötét volt, rémisztően sötét, remegő lábakkal sétáltam végig az annyira jól ismert utcán, de most mégis olyan idegennek, és elhagyatottnak tűnt. Már csak két ház, és otthon vagyok – gondoltam magamban, és megszaporáztam a lépteimet, közben a zsebembe csúsztattam a kezem, és megszorítottam a lakáskulcsot. Elhaladva a Haris ház mellett, ott ahol Ő lakott, akibe már kiskorom óta szerelmes vagyok, reménytelenül, és viszonzatlanul. Ben Haris, a legmenőbb, leghelyesebb és legszexisebb fiú az egész suliban. A focicsapat kapusa, szóval igazi izomkolosszus, és annyira jóképű, mint azok a görög istenekről mintázott szobrok a múzeumban.
Persze, egy ilyen pasi még csak egy pillantásra sem méltat egy olyan lányt, mint én, mert valljuk be, nem vagyok szép, sőt ami azt illeti, rusnya vagyok, mint a bűn. Végre a házunk elé értem, és azonnal a kulcslyukba dugtam a kulcsot, majd belépve a házba, azonnal magamra zártam azt.
Visszatérve hozzám. Jellemezzük, Mia Moss tizennyolc éves diáklány külsejét: Vállig erő fénytelen, szálegyenes haj, ami olyan fakó barnán fest, hogy néha szemkárosodást okoz, ha az ember ránéz. Folyton pirosban játszó arc, ami annak könyvelhető be, hogy szégyenlősebb vagyok, mit egy bizalomirányos kisegér. Vékony ajkak, és világosbarna (szerintem szar barna) szem. A testem, ha lehetséges még ennél is rondább, kicsi a mellem, túl vékony a derekam, túl széles a csípőm, hatalmas a seggem, és csámpásak a lábaim. Na, ugye megmondtam, hogy rusnya vagyok, nem? Nem csodálom, hogy egy olyan álom pasi, mint Ben rám sem néz.
Pedig én annyira szerelmes vagyok ebbe a srácba, és ami a legrosszabb, hogy a szomszédban lakik, az én szobám ablaka párhuzamosan fekszik az övével, én folyton őt nézem, de ő még egyszer sem vett észre. Amit egyébként nem csodálok! Minden éjjel róla álmodom, álmomban olyan képtelen helyzetekbe kerülünk, hogy minden reggel nedvesen ébredek. Sőt, van, úgy hogy az éjszaka közepén, arra riadok, hogy orgazmusom van, az álmomtól. Hát nem elmebeteg egy dolog? Pedig még életemben nem szeretkeztem (csak álmomban), Szűz Mária, kutya f*sza hozzám képest.
Ledobtam a kulcsokat az előszobában lévő kis asztalra, a hegedűtokot pedig mellé tettem, és már a lépcsőn nekiálltam a vetkőzésnek, azonnal a fürdőbe siettem. Gyűlöltem, ha a zenekarpróba ilyen késői órára húzódik, mindig féltem, ha túl sötétben kellett hazamennem. Meztelenre vetkőztem, és beálltam a zuhany alá, a legerősebb fokozatra tekerve a tusfejet. Amikor anyáék megvették a masszírozó tusolófejet, először ostobaságnak tartottam, de egyik este unatkoztam, és kipróbáltam. Benre gondoltam, miközben szemérmeim közé nyomtam az erős vízsugarat. Anyám, az valami fantasztikus érzés volt, akkor éltem át életem első orgazmusát. Most sem vágytam másra, mint hogy elmerüljek az élvezet csodás, ködös világában. Hatásosan ki tudtam űzni a mai nap eseményeit a fejemből, mert ez a nap különb a többinél. A suli maga volt a pokol. Senki sem tudott érdekelni, nem nagyon barátkoztam, és a pasikat sem figyeltem, mert nekem csak egy létezett, ő, aki sosem vesz észre. Én mindig ott voltam a fociedzésen, persze megbújva a lelátók árnyékában, onnan figyeltem, ahogy Ben a kapuban állva, hárítja a labdákat. A barátnőim, az a kis csoport, aki szóba állt velem, soha nem tudták, hogy hova tűnök ilyenkor. Különösen szerettem a melegebb napokat, mivel akkor levette a pólóját, és én megcsodálhattam az izomtól duzzadó felsőtestét, amitől megint nedvesen, és kiéhezetten tértem haza, tudva, hogy a tus megint kielégít.
És, hogy Ben milyen is? Hát maga a megtestesült, álom. Nagyon magas, kisportolt, izomtól dagad minden egyes testrésze, olyan, mint egy medve, hatalmas és rémisztő. Haja ébenfekete, és rövidre nyírt, a szemei olyan zöldek, mint a legtisztább smaragd, ajkai teltek, és amikor mosolyog, szerintem még az angyalok is felsóhajtanak. És nem csakhogy jól néz ki, de még okos is, ő az egyik legokosabb az osztályban, mindenből kitűnő, és imádják a tanárok. Bent mindenki imádja, a fiúk irigyelik, a lányok meg, hát el lehet azt képzelni.
Viszont a mai nap történt valami, valami nagyon furcsa, ami miatt olyan elcseszett lett az egész napom. Péntek lévén a focicsapat korán reggel tart edzést, mivel nem akarnak suli után bent maradni. Én ma reggel is ott voltam, a lelátó árnyékában, és gyönyörködtem benne, miközben azon agyaltam, hogy hogy fogom túlélni a mai napot azzal a Ben iránt felgyülemlett vággyal. De akkor történt valami nagyon, nagyon furcsa. A fiúk a szokásos köröket rótták, élen persze a kapussal, én nekem pedig a nyálam is kicsordult, amint figyeltem, ahogy párducokat megszégyenítő kecsességgel fut. De egyszer csak az az igézően zöld szempár rám szegeződőt, szerintem a szívem kihagyott jó pár ütést, mire felfogtam, hogy Ben Haris engem néz. Gyorsan hátra néztem, hogy nem e áll mögöttem senki, de nem, tök egedül ácsorogtam a lelátók alatt, és Ben engem nézett. Azonnal pipacsvörösbe váltottam, és lesunytam a szemeimet. Nem tudtam, hogy most mit csináljak, maradjak, vagy menjek? Levegővel töltöttem meg a tüdőmet, és felnéztem, még mindig engem nézett, és elmosolyodott. Ó, szerencsétlen szívem, olyan gyorsan kezdett verni, hogy azt hittem, a torkomon keresztül kiugrik, és a füvön dobog tovább. Rám mosolygott, de miért? És miért pont most? Majd’ tíz éves korom óta imádom őt, és ez volt az első alaklom, hogy rám nézett. Ez még nem lett volna olyan nagy szám a fiúk folyton néztek, szánalomból, gondoltam ilyenkor, de ő egyszerre mosollyal indított, ez nem fair. A szívem még mindig vadul dörömbölt a mellkasomban, lüketett a fülem, és szédülni kezdtem.
Mit kéne ilyenkor csinálni? Visszamosolyogni, hát persze. De mit csináltam én? Elmenekültem, mint egy örült futottam be a suliba. Hát ennyit a mai napomról, mert olyan voltam, mint egy élő hulla. Nem láttam, és nem érzékeltem semmit, az egész napom, egy kellemes mámorban telt, ami csak is annak volt köszönhető, hogy a fejemben csak egy kép volt, Ben mosolya, amint engem néz, és mosolyog. Még a zenekarpróba sem volt olyan, amilyennek lennie kellene. Az mindig egy kicsit ellazított, imádtam hegedülni, megnyugtatott. Miattam húzódott el annyira, mert egyszerűen lehetetlennek bizonyult, hogy eltaláljak egy hangot is.
De most nem érdekelt semmi, csak az, hogy megint álmodozzam egy kicsit, róla, és elélvezzek, a fejemben a mosolygó arcával. Zihálva szálltam ki a tus alól, és törölköztem szárazra. Felvettem a kedvenc Micimackós hálóingemet, és besiettem a szobámba. Egyedül voltam otthon, mert a szüleim, megint üzleti úton voltak, igazi munkamániás mind a kettő. Folyton egyedül vagyok abban a hatalmas házba, nem csoda hogy este frász kapok. Bekapcsoltam a tévét, és felültem az ágyamra, persze előtte az ablakhoz léptem, és megbámultam kívánatom tárgyát. Még sötét volt a szobája, tehát nem volt otthon, kár.
Nem tudom, hogy meddig tévézhettem, de elaludtam, és álmodtam, persze megint róla.
Álmomban egy réten voltunk, és feküdtünk a fűben (túl sokszor néztem meg az alkonyatot). Egyszer csak Ben fölém hajolt, én pedig megint nem kaptam rendesen levegőt, mert megint rám mosolygott, és a szemei csillogtak, mit az igazi drágakövek. Megcsókolt, de ez a csók más volt, olyan mintha igaziból éreztem volna az ajkait, és a nyelvét, amit a számba siklik. Éreztem, hogy az ágyékom feltüzel, és a nedvem végigcsorog a combom belső részén. Ben kezei mindenütt ott voltak, mint a polip, hol a mellemet cirógatta, hol a hátamat simogatta, és akkor a kezei a combjaim közé csúsztak, megérintette a nedvesen lüktető csiklómat. Kiborsóztam, és zihálni kezdtem, az hiszem fel is sikítottam, amikor egyik ujja belém csúszott. Dobáltam magam, mint a partra vetett hal, és akkor felébredtem. A tévé feketén villogott, és vaksötét volt a szobámban, pislogtam párat, hogy szokja a szemem a sötétséget, és akkor az ablakom felé néztem, nyitva volt. Biztos vagyok benne, hogy nem nyitottam ki, annál jobban félek, minthogy nyitott ablak mellett aludjak. Kutakodni kezdtem az éjjeliszekrényemen, a kislámpa kapcsolója után. Amikor végre egy kis fény világította meg a szobám, majdnem felsikítottam. A kezemet a szám elé téve meredtem a szobám sarkában álló személyre.
- Ben – suttogtam a tenyerembe.
- Ne sikíts, kérlek – emelte fel a kezeit, mire én leengedtem a sajátomat. Körbe néztem, hogy valóban a saját szobámba vagyok e, és nem lett belőlem alvajáró. Ütött kopott falak, plüssfigurák, és egy RHCP poszter az ajtón, ez tuti az én szobám. Visszanéztem Benre, aki még mindig engem nézett, mi az, hogy nézett, bámult. Akkor jöttem rá, hogy a lábaim felhúzva, és a terpeszben vannak, szóval kitárulkozva fekszem előtte. Gyorsan magamra terítettem a takarót, és dadogni kezdtem.
- Te… te mit. mit… keresel itt… a… a szobámban? – Szuper Mia, szerintem egy szavadat sem értette. Ben közelebb lépett az ágyamhoz, majdnem felnyögtem, mert csak egy bokszer, meg egy póló volt rajta.
- Elmondom, ha nem fogsz kiabálni – kezdte nyugodt hangon. Megráztam a fejem, mire a még nedves hajam belerepült az arcomba, nyögdécselve küzdöttem a nedves tincseimmel.
- Nem fogok kiabálni – mit kiabálni, mindjárt magamra rántom. Nem vagy te olyan bátor Mia, szólalt meg egy kis gonosz hang a fejemben. Ő elmosolyodott, na, még ez is. – Az ablakomon jöttél be? – pislogtam hirtelen a nyitott ablak felé, elterelve a gondolataimat.
- Igen – felelte ő lehajtott fejjel. Leült az ágyam szélére, mire én megremegtem, Ben Haris az ágyamon ül. ATYA ÚR ISTEN! – Későn értem haza, és mivel meleg volt, kinyitottam az ablakomat. Tudtad, hogy a szobámból pont rálátni az ágyadra? – kérdezte mosolyogva. – Sőt ha egy kicsit jobban odafigyelek, látlak is – folytatta, és a mosoly vigyorrá szélesedett. – Láttalak mát párszor, és hmm… – elhallgatott, én pedig majdnem megfulladtam.
- Te… te láttál – nyeltem –, engem? – kérdeztem, és úgy égett a fejem, mintha meggyújtották volna. Zihálni kezdtem, ilyen cikis dolog nem történt még velem, pedig elég sok ciki történt már velem, de ilyen még nem. Lehatottam a fejem, és el akartam süllyedni, mindegy hova, csak Ben szemei elől el. De még mindig ott volt a kérdés, hogy mi a fészkes fenét keres itt. – Miért jöttél át? És egyáltalán hogy? – kérdeztem alig hallható, cincogással. Megint egy hatalmas vigyor jelent meg az arcán.
- Mert tetszett, amit láttam – felelte ő nemes egyszerűséggel, amitől megint légszomjam lett. – Mia – tudja a nevem, tudja a nevem, visítottam magamban. – Én… te… – most ő dadogott, és lehajtotta a fejét, majd hirtelen felkapta. – A francba is nem vagyok a szavak embere – morogta, és előre hajolt, hogy megcsókoljon. Mintha megcsapott volna a kettőhúsz. Először megmerevedtem, és nem mertem megmozdulni, de amint édes ajkai felfeszítették a számat, és a nyelve becsusszant, megremegtem.
Álmodom, biztos, hogy álmodom! De akkor miért érzem annyira intenzíven, az enyhén mentolos, és ámbra tusfürdő illatot. Miért érzem a kezeit a derekamon, még a takarón kérészül is. Oké Mia, teljesen becsavarodtál, de nem baj, majd holnap meglátogatod a diliházat, ma élvezed az álom Benedet. Belenyögtem a szájába, és átkaroltam a nyakát, magamra rántva őt. Nem ellenkezett, fölém feküdt, és a fejem mellett megtámaszkodva csókolt tovább. Az ágyékom bizseregni kezdett, és patakokban folyt a nedvem, belepve vele a combomat. Nagyon melegem lett, le akartam venni magamról a takarót, de Ben teste teljesen hozzám préselődött.
Mocorogni kezdtem, és akkor megéreztem, hatalmas volt, kőkemény, és nekem feszült. Megint belenyögtem a csókunkba, mire Ben megemelkedett egy picit, én ezt kihasználva, kihúztam közülünk a takarót, majd Ben teste újra hozzám préselődött, de most már csak a vékony hálóing választott el minket, no meg az ő alsója és pólója. Ezer meg egy kérdés volt a fejemben, de nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy valóban csak egy álom, és ha megszólalok, eltűnik. Csendben maradtam tehát, és megemeltem a csípőmet, hogy jobban érezzem a merev férfiasságát. Ő felmordult, és elváltak az ajkaink, kinyitottam a szemem, és szembe találtam magam két gyönyörű smaragd szempárral.
- Azóta akarom ezt, amióta megláttalak az ágyadban – suttogta rekedten, és a nyakamra tapasztotta a száját. Nyelve végigszántott az ütőeremen, amitől hevesebben áramlott a vérem, szinte belülről égetve a bőröm. Egyik keze a pólóm alá csúszott, feltűrve azt, majd egyenesen a mellemre tette a puha, meleg kezét. A mellbimbóim megmerevedtek, és lüktetni kezdtek, ugyanúgy, mint az ágyékom. Ben megint megemelkedett, de most megmarkolta a hálópólóm, és egy rántással lehúzta rólam. Immár meztelenül feküdtem, és szakadozva vettem a levegőt, mert Ben a saját pólóját is lefejtette magáról. Az ajkam után kapott, és megborzongtam, amikor sima mellkasa az enyémhez ért. Nyelvünk egymásba gabalyodva, őrjítően vad táncot járt, fokozva ezzel a gerjedelmünket.
Hangosan felnyögtem, amikor Ben lehajtotta a fejét, és a szájába vette a kőkemény, meredező mellbimbómat, forrósághullámok futottak végig a testemen, amikor megéreztem amint a nyelve hozzáér az érzékeny bimbóhoz. Miközben a mellemet kényeztette a keze becézően simogatta az oldalamat, egyre lentebb és lentebb kalandozva, míg végül a combomra nem tette a selymes kezét. Remegni kezdtem, mert őrjítő lassúsággal megindult a keze a belsőcombom felé. Ben is zihálva vette a levegőt. Halk sikoly hagyta el a torkomat, amikor Ben hozzáért a nedvesen sikamlós szeméremajkamhoz, puha ujjaival szétfeszítve simogatni kezdte a hatalmasra duzzadt csiklómat.
Úgy szorítottam a nyakát, mintha attól félnék, hogyha engedem, eltűnik, mint egy árny. Kihúzta a kezét a combjaim közül, és a karom után nyúlt, gyengéden lefejtve a nyakáról azt, majd újra a melleimnek szentelte minden figyelmét, miközben és belekapaszkodtam a lepedőbe. Ajkai közé vette a mellbimbómat, és gyengéden szívni kezdte, amitől megvonaglott a testem. Édes istenem, ez a kínok kínja, de kérlek, ne engedd, hogy abbahagyja – könyörögtem magamban.
És Ben nem hagyta abba, sőt mi több lentebb vándorolt a puha ajkaival, a hasamra adva pici, finom puszikat, majd a hasam aljára. Megmarkolta mindkét combomat, és kicsit nagyobb terpeszbe helyezte őket, majd felnézett rám, és csibészesen elmosolyodott. Még a mosolya hatás alatt voltam, amikor megéreztem, hogy a nyelve végigsimít a szeméremajkamon remegni kezdett a testem, és még jobban megmarkoltam a lepedőt, ujjaival szétfeszítve, nyelve hozzáért a csiklómhoz, amitől megint úgy éreztem, mintha átvezették volna rajtam az áramot. Finoman nyalta és szívta, úgy éreztem, hogy az agyamat akarja kiszívni a csiklómon keresztül.
Hányszor, de hányszor elképzeltem, hogy Ben ezt teszi velem, és ha most ez tényleg nem álom…
Hangosan felsikította, mert Ben ujja a hüvelyembe siklott, nem volt nehéz dolga, hiszen patakokban folyt a nedvem. Megrándult a csípőm, ahogyan egyre beljebb és beljebb dugta az ujját, zihálva kapkodtam levegő után, amikor a másik ujja is belém csusszant. Úgy éreztem, hogy szétrepedek, hiszen a saját ujjamon kívül, még soha nem volt bennem más. Miközben gyengéden döfködött, nyelve szaporán járt a csiklómon. Az orgazmusom gigantikus volt, szinte felrobbantam, ahogy a bizsergés egyre erősebb és erősebb lett, majd szétterjedt egészen a kis lábujjam végéig, remegtem, és hangosan nyögdécseltem. Amikor Ben abbahagyta, és felkúszott hozzám, becéző ajkai a számra tapadtak, s ezzel megéreztem a nedvem sós és édeskés, fanyar ízét.
- Most te – suttogta a számba, én pedig nem tudtam, hogy mit kéne, csináljak.
Ben a hátára fordult, magával rántva engem is, közben szenvedélyesen csókolt. Megfogta a kezem, és a mereven ágaskodó szerszámjára tette, amitől megint csak levegő után kapkodtam. Az alsógatya anyagán keresztül megmarkoltam, a hatalmas, kemény szervet. Nem tudtam, hogy mit kéne, vele tegyek, ezért ösztönösen húzogatni és simogatni kezdtem. Ben hátra dobta a fejét, és hangosan felnyögött. Tehát nem csinálom rosszul! Megcsókoltam a nyakát, majd én is lentebb vándoroltam az ajkaimmal, a feszes, izomtól duzzadó mellkasán keresztül, egészen a lapos, kocás hasán, míg el nem értem a kezeimmel markoló kardjához. Elengedtem, amitől egyszerre hiányérzetem támadt, és lefejtettem a bokszert, csak hogy megcsodálhassam teljes valójában. Nagyobb volt, mit, amit elképzeltem, és mint amit éreztem. Apró ujjaim, megint rá siklottak, és simogatni kezdték. Ben megint felnyögött, én pedig rászorítottam az ajkaim apró csókokat lehelve rá. A hatás, amit kiváltottam Bemből, katartikus volt. Zihálva szedte a levegőt, és hangosan nyögdécselve ösztönzött arra, hogy ne hagyjam abba.
Felbátorodva ezen kinyitottam a számat, és a nyelvem hegyével körözni kezdtem a tetején, közben óvatosan lehúztam a bőrt, Ben újabb nyögésekkel biztatott, teste megfeszült, amikor gyengéden megszívtam. Akkor hirtelen felkaptam a fejem, mert a számba valami édeskésen fanyar nedv lövellt, ijedten néztem fel Benre, aki szintén engem nézett.
- Nyugi, ez csak az előváladék – mondta mosolyogva. – Ez azt jelenti, hogy nagyon jól csinálod.
- Pedig én még soha – suttogtam, mire Ben felhúzott magához, és egy apró csókot nyomott a remegő ajkaimra.
- Óvatos leszek, és gyengéd – lehelte, én pedig hittem neki.
Hanyatt döntött, és fölém feküdt, ágyékát az enyémhez nyomta, majd kezével végigsimított az oldalamon, és újra a combjaim közé nyúlt. Szétnyitotta a kagylóimat, majd ujja belém siklott, zihálva nyüszítettem, mint egy megőrült vad, az testem ívben megfeszült, amikor még egy ujja csúszott belém.
- Ben – suttogtam levegő után kapkodva, mire a másik keze a mellemre siklott, és gyengéden gyúrni kezdte.
- Ez azért jobb, mint az álom, nemde? – kérdezte rekedtes izgalommal a hangjában, miközben egyre erősebben mozgatta bennem az ujjait. – Csak szólj, ha fáj, és én abbahagyom – utasított szelíden, majd fölém feküdt, és a derekam alá csúsztatta a mellemet becéző kezét, a másikat kihúzta belőlem, éreztem, ahogy egy újabb adag nedv tódul ki belőlem.
Alig érezhetően rám nehezedett, és a nedves nyílásomhoz illesztette, a kőkemény valóját, és lassan, nagyon lassan tolta be. Hatalmas volt, és kemény, ez nem fér belém, kizárt, egyszer csak egy éles fájdalom cikázott át a testemen, amitől megmerevedtem. Ben kicsusszant belőlem, és ajkaimat keresve suttogni kezdett.
- Csináljam lassabban? – kérdezte szelíden. – Nagyon fájt? – megszólalni nem tudtam, csak megráztam a fejem, s közben éreztem, hogy egy áruló könnycsepp lefolyik az arcomon. Ben édesen lecsókolta, és az ajkamra tapadva, szenvedélyesen csókolt, miközben újra belém hatolt, ha lehetséges még lassabban, mint ezelőtt. Most is nagyon fájt, de nem annyira, mint az első, megint kihúzódott belőlem, majd ismét belém csusszant, egyre síkosabb és síkosabb lettem. Ezt megismételte párszor, amíg teljesen el nem lazultam, és apró nyögésekkel adtam tudtára, hogy egyre jobban élvezem, amit csinál. Ajkai elváltak az enyémtől, és a nyakamra tapadva tett magáévá, de most erőseben, miközben az ütőeremet csókolva, állatias morgás hagyta el a torkát. Halkan felsikkantottam, mert ez a durvább mozdulat is elmondhatatlanul jól esett. Ben mindkét kezével leszorította a csípőmet, és gyorsabb ritmusra váltott, megremegtem, és szorosan becsuktam a szemeimet, élveztem, de egyszer csak megint meghallottam az édesen rekedt hangját. – Ne csukd be a szemed, hadd lássam, hogy mennyire élvezed! – kipattantak a szemeim, és halkan nyögve néztem a szemeibe, miközben ő egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott bennem.
Hirtelen minden érintése felerősödött, minden simítása ezerszeresen hatott rám, szinte áramként rázta a testem az édes csókja. Férfiassága egyre nagyobbnak éreztem magamban, szinte már fájdalmasan feszített az amúgy sem kicsi szerszáma. Nyüszítve vártam azt, hogy egyszer csak szétrobbanjak, attól a hatalmas orgazmus hullámtól, ami megremegtette az egész testemet. Éreztem, hogy Bent sem bírja tovább, mert úgy döfködött, mint egy megvadult rinocérosz. Borzasztóan izgatónak találtam, amint izzadságtól nedves homlokára rátapadt a haja, és zihálva kapkodta a levegőt, amikor éppen nem a számat ostromolta. És akkor robbant, testem íjként megfeszült, nem tudtam visszatartani a sikolyomat, ha akartam volna sem, amikor megéreztem, hogy Ben vesszője, szinte szétszakít, majd azt, hogy a nedve belém lövell, engem is utolért az az annyira várt beteljesülés.
Ben teste elernyedt, és zihálva feküdt rajtam, persze vigyázva, hogy ne nyomjon túlságosan. Én még mindig az orgazmustól reszkető kezekkel, gyengéden simogattam a hátát. Nem, ez határozottan nem álom, ilyen valósághű álom nincs. Ben a vállamra hajtotta a fejét, és mosolyogva nézet rám. Érdekes látványt nyújthattam, amint vitázok a saját épelméjűségemet megvitatva, önmagammal. Oldalra fordítottam a fejem, és én is elmosolyodtam.
- Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen. Na, most erre mit feleljek? Az igaza, az a legegyszerűbb.
- Rád, és azon, hogy nem csak egy álom vagy e – feleltem, miközben lesütöttem a szemem. Ben legurult rólam, és az oldalára fekve, megtámaszkodott a könyökén.
- És, mire jutottál, álom vagyok? – kérdezte csibészesen elmosolyodva.
- Ami az előbb történt, azt… – vettem egy nagy levegőt –, azt nem lehet csak álmodni – motyogtam, miközben én is az oldalamra gördültem, és csak, hogy ne kelljen a szemébe néznem magunkra húztam a takarómat.
- Igazad van – mondta ő elgondolkozva. Ha nem álom, akkor talán felel a kérdéseimre. Én is megtámaszkodtam a könyökömön, és belenéztem azokba a csodás zöld szemekbe.
- Mikor láttál meg először? – kérdeztem, talán ez a legkönnyebb. Ben mégis elgondolkodott, talán nem kellett volna megkérdeznem.
- Először úgy nyolc éve – felelte ő pár perces csend után. A szívem majd’ kiugrott a helyéről.
- Én… nem értem – ráztam meg a fejem. A szemeibe néztem, és próbáltam nem rávetni magam. – Azt hittem, hogy eddig láthatatlan voltam számodra, mint mindenki számára – elfordítottam a fejem, és a sötét ablak felé néztem, tartottam attól, hogy a keserűség kihallatszik a hangomból.
- Nem, Mia, te soha nem voltál láthatatlan, sőt, igen is, hogy látható vagy – puha, meleg kezeit az arcomra tette, és maga felé fordította, kényszerítve, hogy smaragd szemeibe nézzek. – Nem is tudod, hogy hogy hívnak a suliban, ugye? – kérdezte halványan elmosolyodva, mire én beszívtam az alsó ajkam, és megráztam a fejem. Stréber, banya, torzszülött, latolgattam a megfelelő gúnyneveket.
- Jégkirálynő – mosolyodott el Ben, mire a szemöldököm a magasba szökött. Királynő, én? Megint megráztam a fejem, most már semmit sem értek. Ben erre rájöhetett, mert folytatta. – Azért, mert mindenkivel olyan hűvösen viselkedsz, egy pasira sem nézel rá. Ma reggel, amikor észrevettem, hogy engem nézel, megörültem, de nagyon. Fele csapat, arra várt, hogy legalább egy pillantásra méltasd, de te nem. Visszahúzódó vagy, és halk, pedig…
- A fél csapat? – vágtam a szavába hitetlenkedve, mire ő bólogatni kezdett. - Hazudsz! – ráztam meg a fejem, és megint el akartam fordítani, de Ben nem engedte.
- Miért hazudnék? – kérdezte ő, és gyengéden megcsókolta a remegő ajkamat. – Hiszen már megkaptam azt, amit a fiúk a suliban már vagy három éve akartak, de nem mertek, mert féltek a Jégkirálynő reakcióktól. Nem is nagyon értelek, miért nem érdekelnek a pasik? – kérdezte hirtelen, és újabb lágy csókot lehelt a számra. – Én feladtam, amikor láttam, hogy még csak rám sem nézel…
- Ó, pedig én mindig csak téged néztelek – szaladt ki a számon, mire a zöld szempár felcsillant, becsuktam a szemem, és elraktároztam az agyamban ezt a csillogást. – Más pasi nem érdekel, csak te – motyogtam csukott szemekkel. – Csak azt hittem, hogy engem nem talál senki… vonzónak. Én nem az a fajta, tökéletes szépség vagyok, amilyennek lennem kéne, nem illek hozzád, igazából, szerintem senkihez sem illek – ráztam meg a fejem.
- Komolyan ezt gondolod? – kérdezte Ben halkan mire én helyeslően bólintottam. Ő hallgatott, és egyszer csak a keze a takaró alá siklott, egyenesen a combom közé, a még mindig nedvesen lüktető szirmaim közé. – Azt, hiszed, hogy nem vagy vonzó? - kérdezte, és hallottam, hogy a hangja elcsuklik. Kinyitottam a szemem, és belenéztem a zöld fátyolos szemekbe. – Akkor nézd milyen hatással vagy rám – mondta, és a kezem után nyúlt, majd a kemény férfiasságára rakta.
- Ahh – nyögtem halkan.
- Ezt éred el, mindig, ha meglátlak – suttogta a fülembe. - Amikor először megláttam, hogy az ágyadon fekszel, és örömet szerzel magadnak, kevés tartott vissza, hogy ne jöjjek át, és segítsek neked. De nem mertem, nem tudom miért, de nem tettem, csak figyeltelek, és hát magamnak kellett…

Nem engedtem, hogy befejezze a mondatot, boldogan tapadtam az ajkaira. Annyira boldog voltam, érdekeltem, és kívánt, nekem ennyi elég volt. Amit megtudtam, hogy milyennek látnak a suliban, az sem érdekelt. Csak az, hogy Ben most is akar engem, de még mennyire, hogy akar. – Gyengéden megszorítottam, a kezemben lévő rúdját, ami erre az érintésre erősebben lüktetett a tenyeremben.
- Megint – suttogtam a szájába, mire ő megértette, és a keze a combomra siklott.
Dörzsölni, és simogatni kezdte a duzzadt nedves csiklómat, mire én hangosan nyögdécselni kezdtem, gyengéden húzkodva a bőrt az egyre nagyobb tagján. Megint nedves lett a kezem, tudtam, hogy készen áll arra, hogy újra felnyársaljon vele. Megmozdult, és fölém akart gurulni, de nem engedtem. Meglovagoltam, éreztem, hogy keménysége, szinte remegve simul a nedves ágyékomhoz. A csípőmet mozgatva simultam hozzá, benedvesítve őt is. Még mindig a kezemben tartva őt, a nyílásomhoz vezettem, először csak egy kicsi része siklott belém. Hangos sóhaj hagyta el a számat, amint egyre többet éreztem belőle. Egyre tágabbnak éreztem magam, azt akartam, hogy teljesen bennem legyen, felemelkedtem, majd rázuhantam. Ben rekedtesen felnyögött, és kezeit a mellemre csúsztatta. A gyönyör minden centivel nagyobbra nőtt, körkörösen próbáltam minél többet magamba fogadni belőle.
Újra felemelkedtem, és erősebben vetettem le magam. Zihálva támaszkodtam meg a szaporán emelkedő mellkasán. Szememmel az arcát kutattam, a smaragd szempár, szinte égett, akkor megint felemelkedtem, és erősen vetettem le magam, felnyögtem, mert még mindig nem volt bent teljesen. Az egészet akartam, még ha szétfeszít a hatalmassága, ekkor Ben keze a csípőmre siklott, és keményen megmarkolta azt, majd feldöfött, ezzel teljesen betöltött. Halkan sikítozva követeltem, még többet. Ben visszahúzta magát, majd megint belém siklott, párszor megcsinálta ezt, majd egy erős, és vad lökéssel teljesen bennem volt. A lélegzetem elakadt, és hátra vetett fejjel élveztem, minden centiméterét. Lökései gyorsultak, én pedig azonosultam a vad ritmushoz, keményen lovagoltam rajta. Minden döféssel közelebb voltam az újabb orgazmushoz, de mielőtt elélveztem volna, Ben kicsusszant belőlem, és a hátamra fordított, fölém kerülve erősen magáévá tett, majd a fülemhez hajol. – Csodálatos vagy, az én Jégkirálynőm – suttogta, és erősen döfködni kezdett, engem pedig megrázott az élvezet elsöprő hulláma. Ben még lökött rajtam párat, és egy hangos nyögés kíséretében ő is kilövellt.
Megint zihálva hanyatlott rám, még mindig bennem volt, és reméltem, hogy mindig így maradhatunk. Lüktető férfiassága, elhalkulva simult a hüvelyemben, és éreztem, hogy az erős izmok megfeszülnek, tiltakoznak ez ellen, hogy Ben kicsússzon belőlem.
- Még – nyögtem türelmetlenül, és mozgatni kezdtem a csípőmet. Ben rekedten felkuncogott.
- Milyen mohó vagy – nevette, és az ajkamra tapadva éreztem, hogy újra keményedni kezd, átkaroltam a nyakát, a lábammal pedig a csípőjét, teljesen magamba fogadva őt.
Nem tudom, hogy még hányszor követeltem őt, mert igen követeltem, hogy újra meg újra tegyen magáévá. De valamikor pirkadatban annyira fáradtak voltunk, hogy egymást ölelve aludtunk el. Másnap még arra sem voltunk képesek, hogy kikeljünk az ágyból. Nem mentünk tehát sehova, egész nap az ágyban voltunk és szeretkeztünk. Olyan volt, mint egy csodálatos álomvilág, ahol én voltam a királynő, Ben pedig a királyom, aki teljesítette minden vágyam…

Same as Jégkirálynő Videos

4 years ago
  • 0
  • 30
  • 0

Betsy CarterChapter 21

Ling, pulling Cal behind her by his ear, followed Millie and Melvin out of the plane. Betsy was inside with Kelly and the rescuers planning how to free the two men trapped in the chairs. Jimmy was over by the fire piling branches on it after getting it restarted. Ed was with him giving him pointers on the care and management of a good campfire. Ling threw Cal to the ground. Looking at Millie, she asked, “What’s the story with him?” “He’s an asshole,” Millie answered. “I figured that much...

2 years ago
  • 0
  • 27
  • 0

the naughty mom chapter 3

Introduction: another part for you to enjoy Naughty Mom Chapter Three: The rain hadnt lessened any. It was dark as Alicia drove home from the health club. The raindrops refracted the glow from lights momentarily, then were swept aside by the rhythmically swishing wipers. Alicia drove in a daze, hardly able to believe she had been fucked at the spa, not wanting to even think about it. She just wanted to get home and shower the smell of of that boy off her, then soak in the hot-tub with a drink...

4 years ago
  • 0
  • 34
  • 0

Cemtery fun In HackneyTower Hamlets

I had spent a few days on Squirt - hooking up with old mates from a few years back. It was nice to make re-acquaintances with some horny, handsome, now bearded (of course) blokes, and realised that my distant memories of being furiously fucked by them were not faulty. A booted, professional guy made the trip to find me in his lunch hour, and spent a hot session fucking my arse with me bent over my table, and then he had me on his knees in the bathroom, drinking his piss and letting him run a...

5 years ago
  • 0
  • 29
  • 0

Apne Boyfriend Ke Sath Chudai

Hello friends, mera naam Sapna hai. Main apko apni chudai ki kahani batane ja rahi hu. Main apni kahani batane se pahle aapko apne bare mein bata deti hu. Main bahut sexy ladki hu aur apne aapko bahut maintain rakhti hu. Mera koi boyfriend nahi tha. Waise main pahle bhi sex kar chuki hu lekin ab mera koi boyfriend nahi tha. Aur meri saheli ka boyfriend tha. Mujhe bahut gussa aata tha ki meri saheli apne boyfriend ke sath ghumne ke liye jaati thi. Aur apne boyfriend ke sath hotel mein jakar...

4 years ago
  • 0
  • 16
  • 0

Average Joe Ch 05

Chapter 5: Still looking for the right woman Life was pretty much back to normal only I was now an adult. My first night back to work I saw Linda in the morning. She laughed when she saw me. ‘Sorry about Sylvia. I heard Earl came home early.’ ‘Why didn’t you tell me she was married, I could have gotten beaten up.’ ‘She plays around a lot on Earl. I just thought you might like to get laid on your birthday. According to Sylvia you did, you just had a quick exit. How did you get home?’ ‘A...

4 years ago
  • 0
  • 27
  • 0

1 Stormy MondayChapter 8

Laying to the right of the cops looking down at the wreck, Bobby could make them out in the light from the fire below, their pistols still in their hands. He remained completely still as he lay on the ground, hoping they wouldn't see him. When they turned away to return to their cars, he studied the slope of the bluff below him. After earlier seeing a police car roar up to Julie's house, then again at his own home, and now here, he doubted the cops had shown up here to arrest Van. They...

3 years ago
  • 0
  • 30
  • 0

The Chauffeur 32 The Board of Directors

By PABLO DIABLO Copyright 2019 CHAPTER 1 Jill, Dakota, John, Mom and I all got up about 4 am. We showered and dressed. Everyone had packed before going to bed. It always amazed me that for less than 48 hours all the ladies had at least two pieces of luggage. Fred was ready for all of us with a stretch limo. He stood there stoically holding the rear door open for us and having the trunk open and waiting. Sammy and Bobby were also up and made each of us an egg sandwich. They had coffee...

3 years ago
  • 0
  • 46
  • 0

ExpeditionChapter 5 Surprise

We came down from our group High Five leap to stand on the bluff overlooking the joining of the Missouri and the Mississippi Rivers. They were in full spate and there was water everywhere "Not your typical spring runoff," commented She/He/It/ Whatever. "would you care to look elsewhere?" The Cheese didn't hesitate, "What else ya got? A map sure would be nice. By the way ... nice shift." He/She/It/Whatever hemmed and hawed, blustered a minute and said, "I'm really not supposed to...

4 years ago
  • 0
  • 46
  • 0

My petite Muslim wifes first experience cont

She tried to resist but Lawrence overpowered her easily! She pulled back his thick dark forskin to unveil his throbbing pink mushroom helmet! Tentatively she stuck out her tongue and with just the tip she had her first taste of a black cock! She licked round his helmet a little before Lawrence told her to use all of her tongue! My wife stuck her tongue out flat and pulled that thick black cock onto it! She licked his cock all over before popping his helmet into her mouth! She struggled to put...

2 years ago
  • 0
  • 25
  • 0

Naughty sunbathing

Michelle dropped her son off to play sports. He was proud of his Mum, but street cred issues meant not always hanging onto her with his mates around. Some his mates and several others at the club thought they would like to hang around with her however. As former cabin crew, she had poise, looks, and was definitely in the Milf category. Her daughter was playing nurse to Dad. She was off to a little place she had gone the previous Sunday with her husband, where they had sunbathed naked. Only...

MILF
2 years ago
  • 0
  • 27
  • 0

The CityChapter 2 Getting Acquainted

Morning in Bed We must have gotten up and moved to the bed sometime during the night, because I awake under the covers between you and Lani, Lani pressing her ass against my cock. I love the feeling of slowly becoming conscious of the world, hard and horny, realizing that there is a soft body pressed against mine, touching and kissing my lover almost by reflex in the soft early morning light. This morning I'm sandwiched between two soft bodies,,, a dream? I reach my arm over Lani, snuggling...

4 years ago
  • 0
  • 29
  • 0

My Dear Sweet Slave The Series

Her sweet smile, that was the first thing Isaac noticed about her. Having just stepped into his favorite diner, he found his eyes drawn to the cute waitress maneuvering through the tables with a pot of coffee in one hand and a tray of food in the other. She was clearly eighteen; her “proportions” boasted her physical maturity while their perkiness showed her untapped youth. She was rather tall for her age, standing at six feet, maybe a few inches shorter than Isaac himself. Clashing...

4 years ago
  • 0
  • 19
  • 0

Good Hospital Care Is Hard to Find

The door barged open and before I could react, like a drill sergeant, she barked out, “Visiting hours are over… time to leave.” I must have looked like a deer caught in the headlights as I stood pressed against the safety rail of Maggie’s hospital bed pants puddled around my ankles and a very thick and swollen penis pushed through the rail opening so that Maggie could get her mouth to it. Six days earlier Maggie had entered the hospital for back surgery. Though the...

2 years ago
  • 0
  • 21
  • 0

Allison and the PrimdalesChapter 17 First Day With Kari

When Monday came around, Jeff woke up in a bad mood. He was not looking forward to this day. The thought that he would finally meet Kari Williams should have thrilled him, but instead it terrified him. It wasn't that he was particularly shy, not any more at least. Rachael had quickly cured him of that. But he knew that first impressions were always the most important, and he had no idea how he would act when he saw her. Added to that worry was the thought of spending a couple of hours with...

3 years ago
  • 0
  • 33
  • 0

A WellLived Life Book 9 AnalaChapter 52 Changing Dynamics Part II

August, 1984, Chicago, Illinois “You up for a movie?” Stephanie asked. “Sure. What do you want to see?” I asked. “Purple Rain - the new Prince movie. The music has to be awesome and Kara’s OK with it.” I chuckled, “Sex, drugs, and rock-and-roll! Exactly the reason Kara’s dad never wanted her to go to the movies!” Kara laughed, “I like two of the three. I’ve never tried any drugs!” “Me either,” I said. “Oops!” Stephanie giggled. “Squirt?” I asked, surprised at the revelation. “Pot....

3 years ago
  • 0
  • 31
  • 0

My Little Bro and his Girl

It was a fine day at my cousins house, all of my family was there for no specific occasion, just together for the sake of seeing each other. After a long stretch of work at college it was finally spring break and I thought I'd visit my family before I actually had any fun with my friends.Most of my family were party drinkers so by the time night came most of them were getting pretty buzzed. I was still twenty so I didn't drink with them, instead I hung out with my seventeen year old brother and...

Incest
1 year ago
  • 0
  • 20
  • 0

Using Tania

He was playing with my pussy as I lay on his bed. His fingers touching my clit. I was moaning softly. His other hand playing with my nipple. “You’re so damn sexy,” he says. “I love playing with your cunt. Say you’re my dirty slut.” “I’m your dirty slut,” I say. He slid his finger inside my hole. “Aaah!” “You like that, slut?” He started to finger fuck me. His finger moving faster each time. “Oohhh baby, yeah, fuck that cunt. Fuck your dirty slut.” He gets on top of me slides his rock hard cock...

Group Sex
3 years ago
  • 0
  • 60
  • 0

Mistress Sacha and her new bitch

I’m making a very good living from having sex with guys who like a sexy girl with a little something extra. Straight guys can pretend they aren’t gay because I look so much like a female they can pretend. That’s until everyone of them kneels and sucks my little clit. I now live in a very nice apartment in city centre Manchester, balcony views of the city and on site parking for my Range Rover sport. You can’t miss me, it’s pink!I make an awful lot of money by fulfilling men’s fantasies ( and...

4 years ago
  • 0
  • 26
  • 0

Jokes and GigglesChapter 281

DEEP THOUGHTS When your Gecko is Broken you have a reptile dysfunction, I have kleptomania, But When it gets bad, I take something for it~ Follow your dreams! Except that one where you're naked in Church. Heaven is Where: The Police are British, The Chefs are Italian, The Mechanics are German, The Lovers are French and It's all organized by the Swiss. Suicidal twin kills sister by mistake! My short-term memory is not as sharp as it used to be. Also, my short-term...

2 years ago
  • 0
  • 37
  • 0

How I Made My Family Incest 8211 Part 1

Hi everyone, I am a regular reader of this site since 7 years. My name is anuhya and my age is 23, elder daughter of my parents and I am from hyderabad. Both my parents are employees. My mom name is bindhu and my dad’s name is raghu ram. I am having two younger brothers krishna and arjun who are in their 21 and 19 respectively and a younger sister sravani who is in her 18. At present I am working as a consultant in leading software mnc. Krishna is in his engineering final year, arjun is a...

Incest
2 years ago
  • 0
  • 29
  • 0

Our Move to Los Angeles

Dan and I met in college at the University of Missouri. I was proud of him as he continued at the Law School and landed a job with a big multi-national firm. He worked hard and made junior partner quickly, two years later he made full partner and became a hit with the local corporations. The senior partners in Los Angeles noticed and we moved to LA, land of sunny beaches and beautiful people.Dan now works with Hollywood directors, producers and actors besides corporations.WE were quickly...

4 years ago
  • 0
  • 26
  • 0

Randi Maa Ki Chuddakad Saheli Aur Me

Hi every one this is Milly here again with the new story of my one online friend who chat with me regular on nate: hi told me his story so I write this story for my all riders who like my story and give me good moral support for white story, me story pe aati hu yeh kahani mere ek friend ki he jo himachal pradesh ke kulu ke pass ke pahadi vistar me ek chote se gauv me rahta he uske pita ka 5 sal pahle mot ho chuka he vo uski maa jiska nam ragini he uske sath rahta he. Hi, me samir hu meri maa ka...

1 year ago
  • 0
  • 16
  • 0

Not everything goes down in a recession

Like most other people I had really had enough of the recession. As if the atmosphere of doom and gloom generally wasn’t enough, the cutbacks at work were also a pain. Normally when we went away on sales trips we got a nice double room each. Now here I was in another town where I didn’t know anyone and having to share a twin room with Steve, my sales manager. It’s not that I had anything against him, he was a decent bloke and good company. I just like my privacy and didn’t want to share a room...

Bisexual
4 years ago
  • 0
  • 14
  • 0

Flirting Helps Me To Get My Beautiful Aunt In Bed

Hello everyone, my name is Gaurav and I live in Bangalore, this story is about how it all happened with my beautiful aunt. She is a very beautiful woman in her 30s. She is 5ft 8in tall and has a body to die for and a kid of 2. About myself, I am a B.Arch student and I have an athletic body, 5ft 11in height and have a decent cock. I was working on my projects, assignments etc. My parents both work and they’re most of all busy with their jobs. This happened one day as both my parents were busy...

Incest
2 years ago
  • 0
  • 30
  • 0

The Ring of ControlChapter 6

I left the pool house by way of the bathroom, and swam some more. However, I was thinking about everything that had happened since I had put the ring on my finger. Had I corrupted Mom? How about my sisters? I decided I needed to really think about this some more. I got out of the pool and lay down on a chaise lounge. I put my sunglasses on, and tried to think about my actions ... and reactions ... to what happened in the pool house. Could I continue and yet have no effect later, on their...

3 years ago
  • 0
  • 33
  • 0

Halloween and the Salon Stylist

Halloween 2014 "Halloween and the Salon Stylist" "Oh just sit down Tommy and hush. You said we could dress you up as a woman and you agreed to work this way all day today. It's Halloween silly," Shelly said holding the cape and waiting for him to sit in the styling chair. The other girls in the shop stood and watched as they giggled in anticipation of Tommy's transformation. It was early in the morning and all the stylist and the nail tech were all here to...

3 years ago
  • 0
  • 30
  • 0

Therapeutic Research

Therapeutic Research by joannebarbarella My job had been outsourced to India or some such place where programmers cost one tenth of what I did and as a result I was desperately searching for work. Weeks went by without any sniff of an opportunity related to my specialty or experience, as presumably, all the other firms were doing the same thing in order to stay competitive. Globalization may be a good thing in the overall scene but, believe me, it doesn't feel like it when you are...

3 years ago
  • 0
  • 29
  • 0

Favourite Fantasies 25

I’m a man in my late sixties-healthy, vigorous, and still very much interested in sex. My wife, age sixty-one, still enjoys sex to some extent – but too slight for my taste. My sea fantasies are myriad.In one of my favorites, I’m a k** of about thirteen, and I’ve just found out what a thrill it is to jack off. My teacher is a doll by the name of Pennwell – we call her Penny. Every time she starts writing high on the blackboard her dress goes up, and every cock in the class rises in tribute....

4 years ago
  • 0
  • 27
  • 0

An Island Is Calling Me

Copyright © 2001: Jack Spratt. ALL Rights Reserved Date of first publication Thursday PM, March 22, 2001: It is an indescribable feeling; knowing the plane you are flying is going down and you are helpless to do anything about it. The controls react slowly as I wait for the plane to make contact with the sea or ground, lightning and the sounds of thunder penetrate the heavy rain. There is a tremendous thud, then blackness. How did I get into the situation? Actually it is quite a story....

4 years ago
  • 0
  • 20
  • 0

Summer in USA 4th part Public Sex 8th part Car

1st experience with BBC left big impression on me. I was turned on every every single moment after Mike or Mr. Bone as he ordered to call him has left villa. I knew that Mr. Bailey will not be jealous and also I was pretty sure he already knows what has happened.Since Mr. Bailey was still at work, I decided to take a nap, use gym and swimming pool and afterwards to do something useful and wash car which Mr. Bailey gave me to use while I am on vacation. Also, I knew that soon he will come home...

2 years ago
  • 0
  • 44
  • 0

CAW11 Cold Winters Day reedittedII

My pimp had forced me to work the streets tonight. I was hoping for a profitable night to keep him and his henchmen away from me and my family. My name is Louise and I am a single, twenty-one-year-old mother and also a prostitute. I have a three year old daughter named Misty (Melissa). She was being looked after by a close friend. My slender framed body was feeling every icy cold whiff of air tonight. I stand 5 foot 7 inches and weigh 103 pounds and I wasn’t dressed...

3 years ago
  • 0
  • 28
  • 0

Leiser Eindringling

Ich freute mich auf meinen achtzehnten Geburtstag mit ungefähr so großer Begeisterung wie man sich auf eine schlimme Grippe freuen kann. Ich hatte lausige drei Wochen hinter mir. Das heutige Familientreffen war ein Angebot meiner lieben alten Mutter und meines lieben Vaters, um meine Stimmung zu heben und gleichzeitig zu feiern, dass ich das „Erwachsenenalter“ erreicht hatte. Nicht, dass sie so darüber wirklich nachgedacht hätten, da bin ich mir ziemlich sicher. Ich habe mir das auch nicht so...

BDSM
2 years ago
  • 0
  • 56
  • 0

Blackmailed Preachers WifeChapter 7

Kyleigh lay on her bed, still in the clothes she had worn the day before. She forced herself to get up and take a long hot bath. The teen laid in the tub of hot soapy water thinking about what she had been forced to do with Alex and Grant. Surely, Elaina would have warned her if she had known about the video. After her bath, she dressed and called Elaina’s cell phone. When she answered, Kyleigh told her friend they needed to talk, but not at her house. She’d meet her at the park down the...

2 years ago
  • 0
  • 25
  • 0

Dark and deadly secrets

Raining heavy, being thrown at the earth. It was cold but Matt needed to get home as fast as he could, driving over the limit before the storm fully hit him. He slammed his foot down but the road was becoming less visible as he got closer to home. The car sliding about on the dirt road, he tried to hit the brakes but once he did the car slid even more. The back of his SUV slid to the right towards a ditch in the road, he lost control of the car. As the car slid into the ditch he knew...

2 years ago
  • 0
  • 36
  • 0

Aging WellChapter 16 Sandy writes

I woke up in the morning beside Jack. I loved the feel of him against me. I felt it was new and, at the same time, like I had been beside him forever. It was a strange combination of feelings. How, I wondered, could something new be so familiarly comfortable? We were sleeping spoon-style and I loved his arms around me through the night. I had never slept close to Mike. Even on our best days, I didn’t wake up happy like this. I must have moved for he woke and nuzzled my neck kissing the nape...

2 years ago
  • 0
  • 141
  • 0

Pirates Heart Ch 07

Catherine sat in her cabin staring at her breakfast. Porridge again. She never wanted to see another bowl of porridge as long as she lived. She had reluctantly lifted the spoon to her lips when Burnham walked into her room. She glanced up at him and then turned her attention back to her breakfast. ‘Good morning, Miss Veleslav,’ he said, staring at her legs. She ignored him and took a mouthful of porridge. ‘Are you enjoying that breakfast?’ he asked his voice taking on an angry edge. ‘If you...

4 years ago
  • 0
  • 59
  • 0

A WellLived Life Book 4 BethanyChapter 38 Skiing and Skating

December 1980, Milford, Ohio and Boyne Mountain, Michigan The rest of December followed the pattern that had been set at the beginning of the month, but now Debbie was seeing Phillip every Saturday. I didn’t invite Kara out because I wanted her to think things through, but I saw her in chemistry class and at lunch and told her that we would talk after I returned from Columbus. On Saturdays, I had lunch with Bethany and hung out with Larry during the evening. It was good to hang out with...

3 years ago
  • 0
  • 36
  • 0

The Daring Naughty Sleepover 4

Summary – Cindy and Stacy return from the mall and relax by the pool. Previous Chapter Summary – Cindy and Stacy go for a walk, meet Mr. Wilson, and have naughty fun at the mall. They also learn an easy way to make money. Note – This is a work of fiction, make-believe and sexual fantasy. It is not based on real people or actual events. You must be 18 or over to read these stories. The author does not condone any sexual activity among persons under 18 in real life. It is OK to have fantasies,...

2 years ago
  • 0
  • 28
  • 0

My friends widow mom

Dear friends hope all of you will enjoy this real incident which happened between me and friends mother. I dont wanna say the usual bull shit stuff about my cocks size and stuff rather would like to get into the story straight away. My name is hj and when i was in my 12th grade i had a friend who was of my age group they where a family of 4 that is my friend 19 yrs, his younger brother 18 yrs his dad 56 yrs and mom 45 yrs. I use to go to his home very often to play and never had a intention or...

3 years ago
  • 0
  • 23
  • 0

Classy ConversionsChapter 22

Waking up in a strange bed was not unusual for Jimmy Picknell. And it was Jimmy to most of the women that were here. As the youngest man there, he was younger then all of the women except Candy and Cindy. Neither of which he played with last night. Waking up next to Elizabeth was fun. She reminded him a little of his mother, with her laugh and her energy. And she was warm and open and very outspoken, and the absolute world class, award winning fuck. Not as tight as some women, she had muscle...

4 years ago
  • 0
  • 42
  • 0

A Kittens TailChapter 24

I had been surprised by how soft his hands were as they ran over my stomach. For someone who did construction and landscaping, it was odd. My late husband’s hands had always been rough and callused when he was the groundskeeper, despite my forcing him to moisturize regularly, but Marcello’s hands were as soft as one of my sisters. Zara had surprised me with her offer to join them, but I was more than happy to accept. Her desire to play had run all over her desire to get pregnant first. When...

3 years ago
  • 0
  • 27
  • 0

Eden RescueChapter 16

But for the next several days she had no opportunity for another visit. Heisinger and Igwanda had worked out a rough revised schedule for the rescue operation once they'd reached Eden, but they needed her input on many details as the only crew member who'd ever been on the planet. For almost every waking minute the three of them were in constant discussion, calling often on Watesi, Yuan and Paulssen for consultations. Amuri was pressed to refine estimates of the arrival of the Chen's nova...

1 year ago
  • 0
  • 22
  • 0

son in the army

I have a 19 year old son that is in the army and he came home for Christmas. Well I went and picked him up at the airport on Wednesday. I wore the sexiest outfit that I have. Underneath I only had on a bra that pushes my tits up real nice, one of those under wire kind, and the part that goes over my nipples is real thin lace. I drove out there with the window open because I was so nervous and didn't want to be all sweaty, worked out real nice, my nipples were sticking straight out and were quit...

Incest
4 years ago
  • 0
  • 26
  • 0

A Haunting LoveChapter 11

Debbie looked at Robby. "What do you think she's going to do?" "I don't know. She said she'd be right back. Probably nothing." he said. "I don't' mean with HIM." said Debbie, rolling her eyes. "I meant about US!" Robby looked at her miserably. "I don't know that either. Sounds like she doesn't like the idea of us doing ... things." "That's not fair." said Debbie, her stubbornness coming out in her voice. "THEY do things." "Deb, they do a whole lot more than WE...

4 years ago
  • 0
  • 36
  • 0

Sperm Count Matters 8211 Part 1

Hi! This story is about Rohit and Madhavi. Both of them were married for over 2 years now. Rohit was working as a Senior Consultant in a Firm and Madhavi was running her small online business of Ayurvedic Products. They were into that phase of marriage wherein all the relatives get behind them for a baby. It was high time now. They were into an arranged marriage. Rohit used to work for almost 12-14 hours and was one of the highly paid employees of the organization. Madhavi was a well mannered...

4 years ago
  • 0
  • 20
  • 0

The Polish Pecker and his Girlfriend

Finally – a recount of what happened at the encounter with the Polish Pecker and his girlfriend. Things have been a little hectic of late and with the disruption to normal life in August, I have not been able to get around to this. In fact I have not been screwing around for the last four months and it is really only with my trip to New York a couple of weeks ago that I got my va va voom back and am now firmly in the saddle again.So, the PP and I had been messing around for a couple of weeks...

4 years ago
  • 0
  • 43
  • 0

The day I get a step brother Part 12

Today me and my dad are moving in with his new girlfriend Katie. I had a sister but my mom took her and I got my dad. My dad's name is Jeff. A couple of days ago I found out I'll be having a seventeen year old brother named Keegan. I'm kind of glad. After we got done putting are stuff in he took his charger and I drove my challenger. I wouldn't say we're rich but just to say my dad owns a big business. When we got there I grabbed my purse and hopped out. They had a huge house! Bigger...

4 years ago
  • 0
  • 20
  • 0

Caring Doctor

That morning I woke up to a weird sensation. My penis felt bigger, but it didn’t turn out like the dream-come-true many guys hope for, on the contrary, I sensed that my limp dick was unable to extend and get hard. Pushing the covers aside, I pulled down my pyjamas to take a look and saw that my cock definitely had an unusual shape: the foreskin had swollen, covering the head with an awful amount of skin. I’m uncut, so having the head covered was not strange, but it had never looked like this. ...

3 years ago
  • 0
  • 24
  • 0

White CaptiveChapter 2

The interior of the shack was even more shabby than the outside. Susan tried to hold back for a moment at the doorway, as Duke disappeared inside and lit an old-fashioned kerosene lamp, then returned to pull her in. The interior of the weather beaten shack was even more shabby than the outside and a bit cold. "Build a fire, Stitch," Duke commanded to the sulking form that was last to enter. "And don't burn the god damn place up." "I-I-I kin build a-a-as good a f-f-fire as y-y-you...

3 years ago
  • 0
  • 33
  • 0

Geiler abend im jails mannheim

Bei uns in der Nähe gibt es leider kein passendes Lokal wo man Pissspiele machen kann oder gleichgesinnte zu treffen.Aber jeden letzten Freitag im Monat findet in Mannheim im Jails ja die Pissparty statt. Und ab und zu wenn es mein Arbeitsplan erlaubt fahr ich gern dort hin um ein bisschen Spaß zu haben.Ein Freund von mir ist ne Mega-Pisssau die nie genug bekommen kann. So hole ich ihn immer ab und wir fahren rüber nach Mannheim für ein bisschen Spaß. Bei so einer Gelegenheit , es war ein...

3 years ago
  • 0
  • 27
  • 0

Sex in The Forest

Papers are shuffled; the room is not air conditioned, the clock ticks very slowly, I keep glancing at it; the hands telling me I have 2 hours to get back to Balloch, just north of Glasgow. The hotel I have booked for us both is ok, I have used it before. The Shelly Inn; clean, good food, nice location with plenty of pubs and restaurants. It will be busy, it’s the tourist season and I want to meet you before you go in. My customer is droning on and on, I’m finding it so hard to concentrate I...

3 years ago
  • 0
  • 31
  • 0

Axe VictimChapter 14

The two weeks between the Midwest swing of the tour and Christmas blew past Don in a hurry. Even Christmas came and went in a flurry of activity. Wading through the over one hundred affidavits in support of John West's lawsuit, Don and Ted Hargrove poked more than a few holes in the case. The whole legal process mostly served to exhaust Don. Kasey, Jenny, and their boyfriends were constant visitors in Don's house. Don didn't find much time to spend with them, unfortunately. Between...

2 years ago
  • 0
  • 47
  • 0

Samanthas Late Night Surprise

Samantha had been taking them for a little over three weeks by the time Troy's plan was set in motion. That day, after dinner, Troy made it a point to be with Samantha. Her cold had faded, but she still was having problems sleeping. He finished dishes and headed out to the living room where Samantha sat. She was huddled in a blanket watching a movie. Troy stood under the archway, watching her. Samantha was a beautiful seventeen year old girl with her long wildly curly raven black hair that...

5 years ago
  • 0
  • 20
  • 0

Election Night

Tuesday, November 8th, 1960 It was a happy night. The 1960 presidential election had just reached its conclusion.  Well, for the most part. The election had pitted Senator John F. Kennedy against Vice President Richard Nixon.  What a campaign it had been. Loretta and Penny had been enthralled by every moment of it. From the party conventions, to the debates throughout the fall, and election night itself, they felt as if they had truly been a part of this campaign.The two girls were both juniors...

True
3 years ago
  • 0
  • 22
  • 0

The House A Slave Training and Auction Chapter 11 12

Mistress Liz Michael and Molly and Milton Mistress Liz- D tells me that he wants to talk to me before I start. D- What the fuck is up with you? I know that you have been a little down so what gives? Liz- I think I am just going through the motions. What you need is a hard session. I know I just need to find the time and someone maybe a bottom boy that I can whip and fuck hard. I can’t do it with Michael maybe one of the new once. He tells me to take Milton but don’t kill him. Michael and...

4 years ago
  • 0
  • 27
  • 0

The Geek Slave

Title: The Geek SlaveTitle: The Geek SlaveAuthor: Syren Brandy was one of the most popular girls in school, not least because she was drop dead gorgeous.? She was 5' 10" with flowing long blonde hair that came half way down her back, her slender figure was kept in good shape by the cheerleading team for which she was the perfect candidate with her tight ass and 32C/D mounds, she was as near perfect as any high school jock could hope for, except for one thing. Brandy was no Bimbo, she did well...

4 years ago
  • 0
  • 18
  • 0

Curious Teen Jessica

Ok got that out of the way so being in a small town i don’t really have a lot of people around my age to interact with apart from the ones i know or the ones that know me but treat me like i don’t exist but the weird thing is i see a lot of older people, I’m talking like people in their 20's older guys and they seem to know how to hold a committed relationship and people always say the older you are the more you know whenever i walked around town i just look at them and think being an adult...

4 years ago
  • 0
  • 26
  • 0

Hard to ChewChapter 23

Lou, watching from his place on the bed, shivered. As if she were sharing a private little secret with herself, a hint of a smile touched the corners of Mary's mouth. One thing he could definitely take for granted. If the voices were talking to her, he was sure trouble was brewing. Even though Lou realized Mary was sick when he arrived, her illness had progressed beyond belief. At first it was a minor curiosity, but like a festering mesquite thorn it had become deadly. Or close enough to...

Porn Trends